Mūza Rubackytė zongoraművésznő Liszt Ferenc életművének népszerűsítéséért a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől 2024. április 11-én. Zongoraművészi karrierje mellett Rubackytė a litván Liszt Ferenc Társaság, a LISZTuania alapítójaként és elnökeként, valamint a Lisztofonija zongoraverseny rendszeres megrendezésével is sokat tett és tesz Liszt örökségéért.
A magyar opera napján, Erkel Ferenc születésének évfordulóján a Magyar Állami Operaház Zenekara és szólistái érkeznek a Karmelitába. Szennai Kálmán vezényletével és a zenetörténész Mona Dániel műsorvezetésével népszerű operarészletekből szólaltatnak meg egy válogatást – a közönség igazi operaünnepre készülhet.
A Karmelita koncertek adventi alkalmán napjaink egyik legjelentősebb újrafelfedezett zeneszerzője, Gregor Joseph Werner kerül reflektorfénybe. Műveit – a legkiválóbb énekes szólisták közreműködésével – a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar szólaltatja meg, amelyek immár jelentős tapasztalattal rendelkeznek a szerző zenéjének tolmácsolásában.
A kivételes zongoraművészről, Fischer Annie-ról elnevezett ösztöndíj tehetséges, fiatal hangszeres és énekes szólistákat segít abban, hogy hidat építsenek a hazai és a nemzetközi zenei világhoz, utakat találjanak a közönségükhöz. A magyar kultúra napja alkalmából a 2024-ben díjazottak közül négy fiatal művész, Fenyvesi Gabriella Rea, Radnóti Róza, Pellet Sebestyén és Kóbor Éva mutatja be, hol járnak ezen az úton, és mit jelent számukra a nagy elődök, Liszt, Bartók és Kodály zenéje.
„A különböző részek összességéből valami új, harmonikus jöhet létre.” Ezt vallják a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar vezetői és tagjai, akik minden koncertjükön arra törekszenek, hogy létrehozzák azt a harmóniát, amely összeköti őket és a közönségüket. Miklósa Erika, Subedi Anna, Krajnynák Dalma, Tötös Roland és Najbauer Lóránt személyében most is a legkiválóbb énekesek csatlakoznak a közös küldetéshez, amelyet ezúttal a béke és a harmónia gondolata fog össze.
Haydn 1800. március 8-i budai fellépésének évfordulóján a kamarazene kiemelkedő hazai képviselői, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Kokas Dóra és Somlai Petra adnak Haydn, Mozart és Beethoven műveiből válogatott koncertet. Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és Kokas Dóra szinte mindig is együtt zenéltek – szenvedélyes, szabad, féktelen energiákkal teli, ugyanakkor végtelenül érzékeny játékukkal újra és újra elvarázsolják közönségüket.
Húsvét alkalmából a magyar historikus zenei élet egyik új szereplője, a korhű hangszereken játszó Capella Exclamatio formáció ad ünnepi koncertet a Karmelita megújult templomterében. Vezetőjük, a nemzetközi élvonalba tartozó Szabó Balázs együttesével olyan programot állított össze, amelyben Bach szóló orgonaművei két kantátájának tételeivel és Horváth Márton Levente ősbemutatóként elhangzó darabjával lépnek párbeszédbe.
Beethoven budai fellépésének évfordulóján ezúttal a nemzetközi zenei élet két kimagasló szereplője, a lenyűgöző zenei intelligenciájú német hegedűs, Antje Weithaas és a tökéletes technikájáról és mély zeneiségéről ismert zongoraművész, Várjon Dénes érkezik a Karmelitába.
Antje Weithaas és Várjon Dénes Beethoven-sorozatának második koncertjét a nagyszerűséget és fenséget sugárzó Esz-dúr szonáta nyitja, amely fiatalkori darabként illeszkedik a zeneszerző grandiózus Esz-dúr műveinek sorába. A hangverseny további részében az 1802-ből származó op. 30-as sorozat darabjai szólalnak meg: az A-dúr, a G-dúr és a c-moll hegedű-zongora szonáta.
Antje Weithaas és Várjon Dénes Beethoven-sorozatának utolsó darabját a rangos Gramophone magazin szerkesztősége 2024 júniusában a hónap legjobb lemezének választotta, kiemelve a művészek tiszta, harmonikus játékát és rendkívüli összekapcsolódásukat a zenén keresztül.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából egyedülálló összművészeti programra kerül sor a Karmelitában: a Kárpát-medence kincseit bemutató képi-zenei utazáson Kaiser Ottó képeit a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművészének, Lukács Miklósnak a zenéje kíséri.
A Karmelita-koncertek záró hangversenyén a Prima Primissima és Liszt-díjas zongoraművész, Érdi Tamás lép színpadra, aki Liszt, Bartók és Kodály műveiből állított össze különlegesen szép programot.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!